Látlelet – Sok kicsi muszáj SBO vs. SBC

2018.12.21

A kormány bejelenti, hogy bevezeti az egységes osztályozó, (triage) triázs rendszert minden sürgősségi betegellátással foglalkozó egészségügyi intézményben. A határozat életbelépése: 2019.01.01. 

10 nap

A kórházak többségét a triázs rendszer bevezetése nem érinti, hiszen a legtöbb helyen évtizedes múlttal végzett gyakorlatról van szó. Az alapellátási ügyeletek beindítása viszont igen. Sürgősségi betegellátó egységeket üzemeltető intézmények 10 napot kaptak egy olyan átszervezésre, amelyre 10 hónap is kevés lett volna. Ebből  a 10 napból kell egy hosszútávú programot kovácsolnunk…

Az előző rész tartalmából:

Az új kormányrendelet alapján, 2019 januárjának első napjától a kórházak sürgősségi egységein – egységesen mindenhol – bevezetésre került a sürgősségi osztályozó, azaz triage-rendszer, illetve próbaüzem szerint az alapellátási ügyelet, amelynek legfontosabb feladata a sürgősségi egységek tehermentesítése.

/A tervezett programot üdvözöltem, hiszen a sürgősségi szemléletben élek hosszú évek óta. Végre változik valami, végre van a szakma és a vezetés közt egy kialakuló kommunikáció, egy álláspont. De az idő! Az idő első hallásra sajnos nagyon kevés… / 

A fővárosi sürgősségi betegellátás aktuális valóságát kevesen ismerik. Az igazságot, az igazi arcát, amelyet a híroldalak nem képesek leírni, átadni, hiszen a cikkek szerzői nem saját tapasztalatok alapján publikálnak, hanem másodkézből származó, olykor féligazságokat tartalmazó elbeszélések nyomán. 

Én benne élek és dolgozom…

A közelmúlt

Átlagos novembert írtunk. Mindenki a hosszúra nyúlt őszi időt élvezte. A facebookon csak a szokásos sürgősségi és kórházellenes hangulatkeltéseket lehetett olvasni. Egymás után láttak napvilágot olyan történetek és cikkek, amelyek megfelelő indulatba tudták hozni az embereket. Jómagam egy jótékonysági akcióra készültem, amely adott helyzetben inkább körvonalazta az elkeseredett tenni akarást, mint egy “tegyünk valami jót” akciót. Bár tudtam, hogy egy apró porszem vagyok a rendszerben, mégis elszántan próbáltam megtalálni a lehetőséget, hogy hitet és odafigyelést tudjak vinni a fővárosi kórházakba. Olyan kórházakba, ahol akut betegellátás folyik. Borzalmasan nehéz volt ezt a kettősséget egy időben megélni, hiszen naponta mentem be a sürgősségire ellátni a munkámat, ahol rendszeresen szembesültem a híreken érlelődő mérges és olykor erőszakosan követelőző emberek haragjával, akik azt olvasták… etc.  A jótékonysági akció vidám és szebb élét a társszervezők adták, akikkel napi kapcsolatban álltam, és akik elhitetették velem, hogy a keserű szürke szálak mellett vannak színek is.

December lett és már mindenki ajándékok után szaladgált, egyeztetett, hogy kivel, mikor és hol fogja együtt tölteni az ünnepeket. A jótékonysági akció sikerrel zárult, de bennem üresség tátongott. Egy szakadék, amelynek egyik partvidékén a sürgősségi triázs, a másikon a kommunikációs szakember, középen pedig a két part közt tátongó igazság állt. Az átlagemberek, akik a facebook hírein lógva alkotnak véleményt, továbbra is éles kritikával sorozták a kórházakat és az akut betegellátókat. A számukra hírértékként szolgáló – sokszor több oldalról támadható – híreket osztogatták meg egymással, és kitartó vehemenciával törtek pálcát szakemberek felett úgy, hogy meg sem akarták érteni a közzétett gondolataikat.

Aztán jött egy rendelet, és mi elvesztettük a lábunk alatt ingadozó talajt. Egy rendelet, amelynek jó szándékát nem vontuk kétségbe, de a kivitelezés miatt sokan szorongtunk, hiszen a rendelet életbelépése karnyújtásnyi távolságra volt tőlünk már a keltezés pillanatában is. Értetlenül néztünk egymásra, kérdeztük egymást: „Ezt most hogy?” de nem voltak válaszok. A hírek azt mondták, hogy nekem jó, de belül éreztem, hogy lehetne jobb is. Szomorú voltam és ismét csalódott, hiszen nem láttam objektíven a kommunikáció lehetőségét, főleg nem úgy, hogy nyakig ültem az adott helyzetben.

Ezt csak az értheti, aki benne van

Napjainkban

Tavasz van. A délutáni nap beszűrődő sugara égeti a karomat, amely ernyedten pihen a felismerhetetlenre gyűrt lepedőn. Lassan kinyitom a szemem és megérkezek a fájdalmas valóságba. Dolgozni kell menni, mert sors rám mért egy negyedik éjszakai műszakot az SBO-n. Kávémat lötyögtetem a kopott termoszomban és befelé botorkálok. Az öltözőben néma csendben pakolunk egymás mellett a kolléganőimmel. Nem is nézünk szinte egymásra, pedig nagyon jó a kapcsolatunk. Az osztályra érkezve veszek egy mély levegőt, és mint egy búvár alámerülök a tömegbe. Nehéz átlátni a várótermen. Rengetegen vannak. Mielőtt belépnék az ajtón egy középkorú ember megáll mellettem és az arcomba ordít tíz centiméterről: Az ordítja, hogy adjam ki neki a zárójelentését. – Csak egy mellkasröntgenre és vérvételre jöttem, de már négy órája várok arra, hogy végre megszabaduljak önöktől. Egy másik középkorú férfi és a felesége látszat jelleggel csitítani próbálja – Mi hat órája vagyunk itt, pedig csak egy ultrahangra jöttünk. – Nekem csak vérvétel kellett, de már órák óta nem történik semmi – így egy másik hölgy – adják már ki azt a rohadt receptet – folytatja a terem közepén egy türelmetlen ember – kérem a papírjaimat!

Bemenekülök az irodába és kétségbeesve keresem a kávéfőző tartalmát. Úgy iszom a kávét, mintha gyógyfeles lenne. Egy fiatal pályakezdő lelkes történetét hallgatom. Egy súlyos beteget sikerült megmenteniük. Irigykedve hallgatom a lelkesedését, mert eszembe juttatta velem az egykori önmagamat, aki anno voltam. Aztán elcsattan egy mondat: “Ezren voltak, de összesen csak öt igazán beteg ember volt a rendszerben.” – Ez az öt segítségre szoruló beteg akasztotta meg a forgalmat – folytattam szavait, majd pár perc múlva, mintha nem is én lennék, úgy beszéltem, olyan szenvedéllyel.

 

 

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Hunyd le a szemed és képzeld el,

hogy belépsz egy igazi SBC kapuján (Sürgősségi Betegellátó Centrum), egy olyan kórházba, ahol az akut ellátás természetes és teljes klinikai háttérrel támogatott rendszer. Nem azért, mert erre kérik a partnerosztályokat fentről, hanem azért, mert a kórház szakmailag így lett berendezve.

Ahova belépsz, és emelt fővel, büszkén mész át a várótermen a formaruhádban. Ahol a folyosón, a váróteremben csend van. Szomorú és félelemmel kitöltött csend, ahol nem csak egy receptre várnak, meg egy “csak röntgenre” hanem az orvosra, aki hozza nekik a hírt a szerettükről. Ezen a folyosón 10-20 év múlva sem tudnál érzelmek nélkül keresztül menni. Egy olyan centrumkórházat képzelj el ahol az SBC-n igazi sürgős eseteket látnak el.

Ahol azt a munkát végzed, amelyet egykoron megálmodtál. Ahol a szakma legnagyobbjai tanítanak meg látni a pályán.

Ahol a kollégáiddal egyként viselitek a kórház logóját, hiszen egytől egyig a kórház emberei vagytok, és nem amolyan vándorló lelkek, akik kórházból kórházba vonulnak dolgozni nap nap után.

Ahol mindenkinek természetes az akut betegellátás, hiszen a hátteret egy centrumkórház adja, mintegy magába foglalva/fogadva az SBC-t. Egy olyan kórházat képzelj el, ahol a sürgősségi egységtől rendesen elkülönítve, akár másik blokkban van az alapellátási ügyelte egy kiépített környezetben, amely szakmailag megfelel minden betölteni kívánt funkciónak.

Képzeld el!

Képzeld el, hogy nincs Budapesten minden kórházban (szinte minden kerület csücskén) egy fél lábon álló SBO, ahol sok egyéb mellett detox-ellátásnak aposztrofált hajléktalan ellátás folyik, amely sokszor nem más, mint meddő küzdelem! Ahol nincsenek székletétől, vizeletétől, rothadt sebtől bűzlő folyosók! Képzeld el, hogy a kisebb kórházakban szeparáltan működő alapellátási ügyeletek vannak, ahol a kevésbé súlyos betegeket látják el jó tanácsokkal, akik képesek saját lábukon bemenni és haza is tudnak menni, és az ott kapott ellátást nem keverik össze az SBO-k lényegi értelmével. Tudják, hogy a világon minden drágább, ami sürgős! Mert sürgősségi felárat fizetnek mindenért és ez alól  a sürgősségi vizsgálatok sem kivételek!

Képzeld el, hogy az emberek megértik, hogy a sürgősségi és az alapellátási ügyelet közt nem más lapul mint a biztonságban tudható életük. Hiszen tudják, hogy mikor hova kell menniük! Tudják és értik a szűrések lényegét és az egészségmegőrzés irányába tett eddig erőfeszítések hosszútávú értelmét.

Képzeld el, hogy nem azért jönnek be a sürgősségire, mert itt gyorsabban hozzájutnak az ultrahanghoz, CT-hez, vagy receptekhez.

Képzeld el, hogy az a sürgősségi, ahol dolgozol, az nem a háziorvosok diagnosztikai háttér egysége!

Képzeld el! El tudod képzelni?

Csend… Néma, döbbent csend… Ez, ahol most dolgozol, ez már nem igazi SBO, hanem egy definiálhatatlan rút tréfa, amely az alapellátás és a sürgősségi betegellátás pengeélén bizonytalanul billeg. Ez egy rohadt mély medence, ahol alig ér le a lábunk, és a nyakunkat megfeszítve emeljük a fejünket a víz fölé, hogy levegőt kapjunk. Nem csak mi, hanem mindenki, aki érintett ebben a rút tréfában! Ahol próbálunk megfelelni valaminek, amit még értelmezni sem tudunk igazán.

Szégyelltem, hogy le kellett törnöm az ifjú lelkesedését, de olyan erővel kényszerült ki belőlem az igazság, hogy már nem volt értelme elhitetni vele, hogy az aktuális jelen, az jó és nem fog változni… Változni fog, hiszen a lehetőség, hogy mindenhol megjelent a változtatni akarás igénye, azt jelenti, hogy van esélyünk. Nem tíz nap, hanem több év, amelyben elő lehet készíteni a fejlesztési programokat és meg is lehet valósítani azokat. Lehet, hogy 10 év lesz, de lesz, mert valami elindult …

Reggel, ahogy hazafelé mentem eszembe jutott egy beteg, aki hajnalban szólított meg. Megköszönte, hogy segítettem neki  látlelethez jutni. Megtudtam, hogy súlyos betegségre derített fényt a látlelet, amit azóta sikeresen kezelnek az orvosok.

Azon gondolkodtam, hogy vajon a sürgősségi betegellátásról mikor készül egy igazi látlelet!? Egy olyan látlelet, amelyet aktív szakemberek és kórházvezetők közös konzílium eredményeként véleményeznek. Amelyből kiderülhet, hogy ennek a végtelenül nehéz, apátlan anyátlan szakágnak hol vannak kezelhető sebei, amelyet terápiás javaslatokkal tudnak gyógyítani, hogy szép és méltó életet tudjon élni az egészségügy és a betegellátó rendszer mindennapjaiban.

Ancsa

 

 

Látlelet – Sok kicsi muszáj SBO vs. SBC” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s