Bajmegállapító osztály

Ezt a blokkot azon kedves laikus olvasók kedvéért hoztam létre, akiknek szükségük van egy jó szóra és támogatásra, mert nem értik és nem tudják, hogy mire várnak a sürgősségi egységeken.

Sokan, nem mernek kérdezni a kórházban, mert félnek, hogy a tájékozatlanságuk miatt kinevetjük őket, vagy kérdőre vonjuk: – Ezt sem tudta?  Ne várjuk meg, hogy a magára maradt beteg a kevésbé jól informált, de végtelen türelemmel megáldott szomszéd Pirikéhez menjen a kérdéseivel, amelyekkel elsősorban nekünk kellene foglalkoznunk. Segítsünk nekik, és nem utolsó sorban segítsünk Pirikének, hogy Ő is tudjon segíteni!

Sürgősségi: gyorsasági, azonnali, rögvest és máris. A betegek szubjektív és egyéni igényeit erősítő megítélés alapján értelmezett asszociációk széles tárházát lehetne felvonultatni a szó értelmezésekor.  A laikusoknak, betegeknek sokáig fogalmuk nem volt arról, hogy mit takar ez az ellátási forma. Csak azt tudták (sejteni vélték, vagy épp remélték), hogy függetlenül a panaszaiktól, adott esetekben hamarabb jutnak egyéb vizsgálatokhoz.

Bő két évtizeddel ezelőtt, amikor az első sürgősségi betegellátó egységek megjelentek a kórházakban, akkor a hirtelen megugró szakmai fejlődés mellett a tájékoztatás és az új rendszerrel kapcsolatos edukálás jócskán elmaradt. A közvetített információ végtelenül egyszerű és rövid volt: Vannak kórházak, ahol mostantól sürgősségi egységek lesznek, ahol gyors ellátásban részesülnek a rászoruló betegek, és pont.

Ennek ismeretében és tudatában, kár volna abban a hitben ringatóznunk, hogy a tájékozatlanság csak is a betegek hibája. Nem szabad rájuk kenni a felelősség mázát, hiszen mi (egészségügyben dolgozók) épp annyira vagyunk ludasak, mint a tájékoztatás iránt kevésbé érdeklődő betegek.

Jelenleg az egészségügy ismét komoly változás szélén áll. Most ismét kaptunk egy lehetőséget arra, hogy az újdonságokkal és új lehetőségekkel párhuzamosan pótoljuk a tájékoztatás elmaradásának talaján gyökerező hiányosságokat. 

Ezt a hiányosságot igyekszem pótolni a rendelkezésemre álló lehetőségeimmel.

  1. Érkezés a sürgősségire és a besorolás körülményei:

Ellátórendszerről röviden :

  • Háziorvos (mindenkinek van háziorvosa, még annak is, aki azt gondolja, hogy nincs)
  • Szakrendelő, ahova beutaló és időpont kell, amelyet a háziorvos ad.
  • Háziorvosi ügyelet (este 18-reggel 8-ig, illetve ünnepnapokon)
  • Ha hirtelen fellépő baj van, akkor MENTŐ
  • Ha hirtelen fellépő baj van, akkor SÜRGŐSSÉGI

1.jpg

Mikor van szükség sürgősségire?

A Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) a hirtelen kialakuló súlyos és életveszélyes állapotokkal, hirtelen fellépő (akut) fájdalmakkal, mielőbbi (sürgős) ellátást igénylő betegek ellátásával és állapotuk stabilizálásával foglalkozik. 

Érkezés:

  • A beteg érkezhet mentővel, vagy saját lábon. A mentővel való érkezés nem jelent feltétlen előnyt a saját lábon érkező betegekkel szemben! Előfordulhat, hogy az a beteg, aki nem mentővel érkezik, sokkal súlyosabb állapotban van. 
  • A beteggel érdemben először a TRIAGE (triázs) beszélget, illetve egy rövid vizsgálat után, szakmai szempontok alapján osztályoz. -> A betegvizsgálati sorrendet határozza meg.

 

Osztályozás/besorolás/triázs:

Az alábbiak szerint áll össze az osztályzat/besorolás:

1) A beutalón szereplő vélt diagnózis, diagnózisok. A háziorvos által írt beutaló nem feltétele az ellátásnak!

2) A beteg vitális paraméterei: Pulzusa, vérnyomása, légzésszáma, oxigéntelítettsége, hőmérséklete.

3) A beteg aktuális panaszai.

4) A beteg közeli és távoli kórtörténete (olyan események, betegségek, amelyek miatt tartósan gyógyszert kell szednie, vagy orvosi kezelés alatt áll)

Ezek ismeretében kezdünk el tovább kérdezni:

5) A fájdalom (ha van) jellegéről, annak meglétéről és  időtartamáról, illetve a vele járó panaszokról.

Panasz: amit érez (fáj a fejem)

Tünet: mérhető, látható, hallható és tapintható eltérések (kiugró vérnyomás)

Ezek ismeretében összeáll egy elképzelés, amely besorolás formájában végződik.

Ha valamely paraméter (2-es pont) túl magas, vagy túl alacsony, vagy olyan állapotban van a beteg, hogy szinte alig lehet kikérdezni, akkor előresoroljuk, vagy azonnal vizsgálóba kísérjük. Ilyenkor a beteg nem előzi be a korábban jövő betegeket, hanem olyan állapotban van, amely állapotot szerintem senki nem irigyel tőle.

Triage (triázs-besorolás) szintek:

39146140_1373186939480254_547240582255214592_n
Uzsoki Utcai Kórház SBO-n található, a PAF által készített útmutató.

A besorolás 5 lehetséges osztályzatból áll:

  • AZONNALI ÚJRAÉLESZTÉS. 
  • KRITIKUS ÁLLAPOTÚ BETEG. Aktuális állapotából adódóan életveszélyben levő beteg.
  • SÜRGŐS. 
  • KÖZEPESEN SÜRGŐS.
  • HALASZTHATÓ.

Mire van/lehet szükség, ha hirtelen bajba kerül valaki és behozzák?

  • Lakcím és TAJ kártya, vagy olyan dokumentáció, előző zárójelentés, amin ezek fel vannak tüntetve. (Nem szoktunk elküldeni senkit, ha ezek nincsenek kéznél, ilyenkor a bemondás alapján vesszük fel a beteget. A TAJ szám bemutatását később  pótolni szükséges. 
  • Előző zárójelentéseket és egyéb leleteket is szeretjük átnézni, így ha van rá mód és idő, akkor azt is hozzák el magukkal.
  • Szükség esetén fontos lehet a beteg kísérője, aki részletes tájékoztatást tud adni a betegről.
  • Létfontosságú gyógyszerek, speciális gyógyszerkészítmények, inzulinok…etc

Miről szükséges tudnia a betegnek:

  • A triage-vizsgálat menetéről.

  • A besorolásáról.

  • Az orvosi vizsgálat menetéről.

2. A vizsgáló titokzatos világa -> Következő rész 😉 

Ancsa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s