2020.03.19 – Amikor a kórház nem csak poénból lesz a második otthonod

Közzétette:

Végre sikerült 8 óra alvást összehozni. Nagyon szükségem volt már rá. Kibotorkáltam a konyhába és a hűtő ajtaján megpillantottam egy feliratot: “Ez a te napod! Ma van a Richter Anna Díj díjátadó gálája.”  Alatta a tennivalók: 9-re fodrász, 11-re kozmetikus és körmös. 15-kor érkezés a helyszínre. Néztem az előttem hanyagul himbálózó  listát és kicsit elszomorodtam. Életem egyik meghatározó napja lehetett volna a tegnapi nap. Helyette egy meghatározó hónapot vagy kettőt, rossz esetben hármat kapok a sorstól. Napokon belül változott meg minden. A tegnapok évnyi távolságba sodródnak minden megtörtént részlettel együtt, és nincs más csak a jelen meg közeli  (mindjárt) jövő. A 12 óra projekt most a szívem egyik csücskében ül és pihen addig, amíg a koronavírus okozta károkkal kell a kollégáimmal együtt küzdenem. Ezt dobta a gép, ezt kell most elfogadnom és beépítenem.

Sok időt nem tudtam önsajnálattal tölteni, mert a telefonom szerint átaludtam 18 e-mailt és kb 3 tucat messenger üzenetet. Felcsaptam a laptopot, benyomtam a PC-t és a tabletet. Jöjjön a médiázás! Ez tartja bennem a lelket most. A Szakasz és a médiamunka, amely erőt és lendületet ad, hogy kibírjam épp ésszel ezt a nyomasztó őrületet. Elolvastam minden levelet és üzenetet. Sikerült határidő után 2 nappal a tanácsadó testület felé eljuttatni a kért anyagokat és feltölteni a fontos, közönséget tájékoztató infógrafikákat.

Közben folyamatos körlevelek jöttek a kórházból, amelyek minden tekintetben most elsőbbséget élveznek. Nagyon megható az az összefogás, amely most az Uzsoki Utcai Kórházban érvényesül.
A helyzet szinte óránként képes változni, így a stratégia is folyamatosan idomulni kényszerül ehhez a változáshoz. Egy mágikus szimbiózisban élünk és formálódunk… Egy csapat lettünk .Minden lehetséges eszközzel vigyáznak ránk és ez jó, ez fontos dolog, hiszen akkor kapjuk meg ezt a pluszt, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.

Úgy szaladt el a délelőtt, hogy észre sem vettem. Gyorsan elnyomtam a gyomorfájdalmat egy szendviccsel és még a délutáni sajtáj (sajtótájékoztató) kezdete előtt összepakoltam az éjszakás műszakra szánt gönceimet. Iszonyatosan elkezdtem belül pörögni. a frekim (pulzus) megint 90 és 100 közt pattogott. Éreztem, hogy eláraszt az adrenalin. Haragudtam magamra, hogy ennyire gyenge vagyok.

A sajtáj lepörgött, meghallgattam a legfontosabb információkat és az órámra néztem. Délután 16:30 perc volt. Fél órája ment volna a díjátadó, amit vártam, amiért izgultam, amiért dolgoztam. Elővettem a ruhámat, amit a díjátadóra vettem és a magassarkú cipellőmet, amiben megtanultam emberszabásúakra emlékeztető módon járni. Felöltöztem ünneplőbe. Igen! Járt nekem az a gyorsan elillanó 5 perc a szép ruhában és cipőben. Kicsit elpityeredtem, de végül csak neki tudtam állni az éjszakai menetrendnek és elindultam dolgozni.

2020.03.20

A kórház még mindig ijesztően néma. Ez az, amitől megőrülök. A nyomasztó csend, amiben nem lelhetek nyugalomra.  A műszak olyan gyorsan illant el, mint a pinty.  Jöttek a betegek, de még kellett bekereteznünk az adott napot. Ez még nem az a nap.

Otthon álomtalanul aludtam pár órát. Addig kell ezt a lehetőséget kihasználni, amíg csak lehet. Nem szabad hőst játszani, hanem a pihenés, az elvonatkoztatás minden létező eszközét kihasználva, lekapcsolódni a kórházról.  Elmentem bringázni. Tekertem egy nem túl tempós 40 km-t. Tudtam volna nyolcvanat is hajtani, de nem meríthettem le magam teljesen.

Holnap ismét dolgozni fogok. Vár rám a kórház, amely most részben az otthonom.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s