2020.03.24  – Találkozás az ördöggel

 

Az ember akkor kezdi el a számára természetes dolgokat hiányolni és létszükségesnek tartani, amikor azok egy pillanat alatt eltűnnek az életéből. Ezzel szembesültem én is. A szeparáció miatti szorongás és deprimáló hangulat kerített hatalmába. Minden, ami problémát jelentett az elmúlt időszakban, mostanra eltörpült teljesen. Hiányzik a fizikai kapcsolat a szeretteimmel. Még csak két hete tart ez az idegtépő állapot, de már most érzem a káros hatását. Mindenkivel megszakítottam a fizikai kapcsolatot. A munkahelyem és az otthonom közt cirkálok, illetve néha leugrok kajáért a helyi Tesco-ba és ennyi, nem több. Csak a kollégáimmal érintkezek, találkozok. Most Ők lettek a családom. 

Reggel, ahogy eddig minden nap, felhívtam a szüleimet, amikor befelé tekertem a bringámon. Anyával beszélgettem hétköznapi dolgokról. Jó volt hallani, hogy jól vannak. Megbeszéltük, hogy az a legbiztonságosabb, ha ki sem mozdulnak a házból, amíg ez a járvány el nem tűnik. Megnyugtattam, hogy bent vigyáznak ránk és van védőfelszerelés, és megbeszéltük, hogy nem a hírekből tájékozódnak rólam, hanem engem kérdeznek. Apával nem tudtam beszélni, így abban maradtunk, hogy este felhívom majd, ahogy hazafelé tekerek.

Bent az aktualitásoknak megfelelő “szokásos” napi rutin kicsit kikapcsolt. Az éjszakai műszakkal átbeszéltük az esti eseteket és azt, hogy hány “gyanús eset” jött. Mert jött… Próbáltuk latolgatni az esélyeket, de nehéz, hiszen sokan még most sem veszik komolyan ezt a járványt, pedig a vészjósló mutatók, amelyek nyugaton már az egekbe szöktek, szinte minden híroldalon ott villognak. Mi persze másként éljük meg ezt a helyzetet belülről. Ha úgy tetszik, akkor a bőrünkön érezzük mindannyian, akik a kórházban élünk és dolgozunk, kivétel nélkül.

90503020_600814460506438_2000015112668184576_n

A délelőtt kicsit lazán telt el. Átvettük a kötelező e-mailek tartalmát és kaptunk egy tortát. A főig (főigazgatónő) küldte nekünk délelőtt. Szeretem ha az embereknek van humoruk. Valahogy jobban kijövök velük, mint az “egydimenziós gekkó”  típusokkal.

Jó volt látni, hogy mindenkinek fülég ért a szája a torta látványától. Én először a kezembe vettem a vírusmarcipánt és vírusgazdának tituláltam magam, majd legyőzvén, egyből szíven szúrtam egy szérumegyes tűvel. Állatjól esett, de komolyan.

Délután kaptunk pizzát is a torta mellé, így jóllakottan vártuk az utolsó 4 órát, amely olyan erővel rántott a valóság dudvás mocsarába, hogy még időm sem volt megijedni.

90556218_615490005667111_3507043889007558656_n

Az első olyan nap volt, amikor hosszabb időt kellett eltöltenem ebben a szkafanderben. Először szembesültem a munkám,a szaktudásom és a csapatmunka értékével. Ezt fontos, hogy érezzétek, és minden egyes rohadt napon elismételjétek! “Van tudásom és szakmai rutinom és nem vagyok egyedül”. A biztonság, amely miatt aggódtam, végig ott volt velem, mellettem és mögöttem. Egy csapat vagyunk, együtt dolgozunk. 

Este, amikor elindultam haza, még beszélgettem pár emberrel. Tudjuk, érezzük, hogy itt van, hogy elkezdődik…

Elkezdtem a szokásos esti körtelefont. Mindenkit sikerül felhívnom és apával sikerült beszélgetni. Szerintem egy komplett Japán kertet fog az érdi ház mögé fésülni nyárra. Tesómmal is sikerült pár szót váltani. Azt mondta jól vannak. A gyerekzsivaj átszűrődött a telefonon, ami nagyon széppé tette az estémet, hiszen éreztem, még ha nem is személyesen, hogy vannak és vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s