2020.03.27 – Tudjátok, ez is egy háború, csak ezt egy láthatatlan ellenség ellen vívjuk.

2020.03.27

Ez is egy háború, csak itt láthatatlan az ellenség 

Már legalább 1 napja nem szorongtam, erre az első hír, amit délelőtt olvastam arról, szólt, hogy kijárási korlátozást vezetnek be szombattól. A nyári időszámítás előtt egy nappal. Tiszta őrület, ez nem velem történik meg. Számítottunk rá, mi több, már vártuk. Sokan nem értik meg, hiszen még mindig a mutatókat nézik. Értetlenkedve állnak és nem értik, hogy miért ragaszkodunk ehhez a döntéshez, hiszen alig 300 ember beteg az országban. Néha az az érzésem, hogy az emberek csak azt hajlandók befogadni és megérteni, ami számukra ingerképző hatású. Kiragadják a korlátozás szót és berakják a 300-as mutató mellé. Hiába írjuk ki szépen, néha kevésbé szépen, hogy ez a szám vélhetőleg sokkal több, nem értik. Talán, mert nem látják. Bár sose látnák meg.

Amikor suhancként az érettségimre készültem, akkor a kedvenc tételem a II. világháború volt. Sokat olvastam arról, hogy miként változtatta meg a társadalom egészét a háború.  Gyárak alakultak át és aktualitásnak megfelelő termékeket gyártottak. Fegyvereket, lőszereket és a fronton harcoló katonák számára különböző felszereléseket termeltek. Megdöbbentő volt a felismerés és a párhuzam. Tudjátok, ez is egy háború, csak ezt egy láthatatlan ellenség ellen vívjuk. A járvány mindenkire hatással van. Van, aki szorong, sokan szomatizálnak (testi tünetek megjelenése a vélt vagy falós félelem talaján) és vannak olyanok, akik azt mondják, hogy őket hidegen hagyja, közben belül majd megőrülnek az idegességtől, mert megváltozott az életük egy szempillantás alatt.

Én is megváltoztam. Szétszórt vízöntőként nehezen viseltem a szűzjegyűek pedantériáját, de most valahogy velük érzem jól magam. Szeretek velük dolgozni, mert extrém módon higiénia-mániások. Szerintem ők viselik a legnehezebben ezt a vírusparát, amibe belekényszerült a világ.

Egyik nap együtt dolgoztam egy ilyen szűzjegyű furcsasággal. Olyan szinten irtózik a fertőzés lehetőségétől, hogy elég kimondani előtte – koronavírus, és máris rohan a csaphoz és egy komplett műtéti bemosakodást intéz. Később, miután már minden olyan tiszta volt, hogy a padlóról ehettem volna az ajándékba kapott olasz pizzát, leültünk a vírustérkép elé. Én a döbbenetes számokat és az egyre vörösebb színben úszó földet néztem. A szűzjegyű pedantériás meg a lehetőséget. Elkezdte nagyítani a térképet és azt nézte, hol van a legkisebb esetszám, ahol még civilizáció is van. Aztán eljutottunk Norvégia legészakibb csücskébe, ahol szerintem nyáron sincs több 18 foknál. Majd rábökött egy kerületre és diadalmasan felordított – ez ez, ide kell költözni! Norvégia, Tromsø, Hagenbyevegen u. 16. Jeleztem neki, hogy ott minden túl tiszta, meg pedáns, mire közölte velem, hogy igen, nagyon helyes. Én Kanadába mennék szívesen, vagy Amazóniába, de a legjobb az volna, ha mindez elmúlna és nem kellene 1 órás ki-bemosakodást szerveznem egy nyomorult szendvics kedvéért, ami a levegőben terjengő erős fertőtlenítőszag hatására már szinte ehetetlen.

A kórházban is lassan elkezdett bekúszni a megváltozott élet. Mindenki készül, mindenki másik üzemmódra kapcsolta magát. Folyamatosan a körleveleket tárgyaljuk és a ránk vonatkozó szabályokat elemezzük. A főnökeink napi szinten kommunikálnak velünk. Nem csak a közvetlen vezetők, hanem a menedzsment is. Jelen vannak minden helyzetben, még a legnehezebben is.

Elkezdődött

Kaptunk új cuccokat és új betegeket. Egyre több beteg jön. Egyre többet vagyunk beöltözve és egyre kevesebbszer érezzük ezt furcsának vagy idegennek. Nehéz ezt a piszok vírusfertőzést felismerni, mert nagyon szemét módon rejtőzködik. Nem olyan, mint egy infarktus, aminek tipikus tünete van, EKG-jele van és egyértelmű, vérből kimutatható jellegzetessége. Ez a fránya vírus mindig csak gyanús. Ez persze a jó eset, mert sajnos egyre több nehézlégzéssel érkező beteg jön. Olyanok, akik lázzal és köhögéssel viselik a mázsás nehézséget, amely rájuk telepszik egy egy légvételnél. Idős emberek többnyire. Becsületben megőszült nagymamák és nagypapák, akik sokkal jobb sorsra érdemeltük. Egyedül vannak, hiszen látogatási tilalom van, így mi vagyunk sokszor az egyetlen támaszuk. Mindegyik beteget úgy adjuk fel az izolációs osztályra, hogy közben belül aggódunk értük és a gyógyulásukat reméljük.

A napló itt érhető el: Naplópont

Ebben a szemét gúnyában, ami az életünket mentheti meg adott esetben nem leszek már Ancsa. Egy arctalan ember leszek a sok közül, aki pont úgy néz ki, mint bárki, aki az akut vonalon készül a kihívásra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s