2020.04.02 – Sürgősségi #REDZONE

 

Rájöttem, hogy csikóhal szeretnék lenni az óceán dzsungás mélyén, távol a civilizáció okozta hatásoktól. Én esküszöm, próbálok leszokni a hírolvasásról, de nehéz. Végül is köze van a második szakmámhoz. Mentségemre legyen mondva, hogy redukáltam a figyelt híroldalakat négyre, így képes vagyok épp ésszel létezni. A FB-ról nem érdemes tájékozódni, mert ilyenkor az ember elolvassa a főcímre fókuszált hír alatti kommenteket, és tutira kihord lábon két infarktust. Döbbenet, mennyire erős befolyása tud lenni egy egy jobban sikerült főcímnek és felkonfnak (bevezetőnek). Az emberek sokszor el sem olvassák a teljes hírt, ahogy azt sem mindig nézik meg, hogy vajon hiteles-e az oldal, ahol a kötelező agymenést tálalják.

Reggel korán keltem és bringával mentem dolgozni. Nem szívesen buszozok, mert van egy kis vírusparám és úgy hiszem nem teszek magammal rosszat, ha frissen érkezek a munkahelyemre. Leszámítva a -2 fokot, ami ráfagyasztott a nyeregre, egész jól esett a reggeli hajtás a kiürült utakon.

Viszonylag csendes volt a délelőtt és jó hangulatú. Azt hiszem kezdünk belesimulni a környezetváltozásba. Sokat nevettünk és viccelődtünk. Jött egy-két beteg, de nem volt akkora megterhelés.

Később elkezdtük berendezni a COVID SBO-t, az igazi RED ZONE-t. Nagyon menő lesz. Van külön pihenőszoba, mindjárt kettő is és van külön rész a be – és kizsilipelésre. Ezt nagyon fontos szempontnak tartottam. A sokktalanító (az a hely, ahol a legsúlyosabb állapotú betegeket látjuk el) nagyon tágas. Kifejezetten tetszik. A legjobb, hogy hermetikusan zárható, így biztosra mehetünk.

Van egy ortopéd-traumatológus rezidens srác, aki olyan spéci cuccokat hozott, amitől leesett az állunk. Remélem jön majd hozzánk dolgozni a red-be. Eleve azt remélem, hogy több osztályról jönnek hozzánk doktorok. ez amolyan csapatépítős tréningféle is lehetne. Teljesen más így megismerni egymást. Az aktuális helyzetnek komoly építőereje van. Egy olasz doki azt mondta a youtube videóján, hogy egy idő után megszűnik a sebész, gégész, traumatológus vagy szülésznő, dietetikus. Orvos van és nővér. Most ehhez a részhez érünk lassan. Az olaszoknak hála, sokkal könnyebben vesszük az akadályokat. Nagyon sokat segített nekünk, hogy elmondták a tapasztalataikat és jelezték a buktatókat. Nem tudunk elég hálásak lenni nekik.

 

Délután elkezdtek jönni a betegek. Be kellett öltöznöm. A beöltözés olyan, mint egy rituálé. Ahogy elkezdjük felvenni a védőruhákat és elbújunk a maszk és szemüveg mögé, úgy ereszkedünk egy teljesen másik tudatállapotba. Mint, amikor a százas síkfutás döntőjénél a futók betérdelnek a rajtgépbe.

Volt egy idős beteg, aki nagyon próbálta elhitetni velünk, hogy jól van és nem fullad. Nagyon kereste a levegőt szegény. Többször próbálta keresni, hogy hol hibázhatott, hiszen minden szabályt betartott, amit a televízióban hallott, és mégis… nagyon nehéz volt megnyugtatni őt. Egyedül éldegél, távol a gyermekeitől. Szinte semmi kontaktja nincs. Hetente háromszor megy boltba. Amikor ezt kimondta, akkor összeszorult a gyomrom. “az is elég” – gondoltam magamban. Megbeszéltük, hogy nagyon erős lesz és bátor, és nem hibáztatja magát, mert erről tényleg nem tehet. Elmeséltem neki, hogy miként fognak a napjai telni a kórházban. Azt hiszem végül elhitte nekem, hogy biztonságban van. Biztos vagyok benne, hogy meggyógyul rövidesen. Lehet, holnap meglátogatom ha engedik.

92129158_615466799032053_262747914277748736_n

Este eljött a napom fénypontja. Elmentünk Karcsikáért az állatkórházba. Amikor beléptem az ajtón, azért izgultam, hogy megismerjen. Fura volt ez az érzés, hiszen 3 napot töltött távol tőlem. A cicaboxban csücsült a falhoz lapulva és nézett a nagy szemeivel rám. Aztán elfordította a fejét. Azt hiszem akkor lettem elküldve a meredek fenébe. Megkaptuk a gyógytápot, a recepteket és kicsengettük a lóvét, amiért egy ultracacib cicát is lehetett volna venni. Kicsit gátlástalan áron mérték a segítséget, de ugye a sürgősségi felár, az nagyon játszott.

Amikor hazaértünk és kiengedtem a mobilsittből, akkor kicsit eltorzult a fejem. A cicus alatt egy száraz dekulap (pelenka anyagból készült, alul vízhatlan terítőféle) és egy pisiben tocsogós pokróc, ami Karcsié (volt) Hát nem panaszkodtam, mert legalább sikeres volt a nagy húgyfakasztó hadművelet. A népszerűségem erősen megzuhant, amikor az anyai ölelés helyett fürdésre került sor. Muszáj volt lemosni róla a szügyig érő cicapisit. Utána megtöröltem és elengedtem a henye kandúrt. Gondoltam, alapjaiban rengett meg a viszonyunk. Aztán adtam neki spéci Karcsivacsit és megtört a jég. Bújt, dorombolt és nyafogott. Úgy, ahogy egy azelőtt, ahogy senki más. Karesz meggyógyult!

2 comments

  1. Üdv, olvasom a naplót, tetszik az írás. Kívánok nagyon sok erőt, kitartást a következő hetekhez, hónapokhoz. És, jogy az átsütő emberség megmaradjon Önben. 🙏🙏🙏❤️❤️❤️

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s