2020.04.08 Álmomban a COVID-ban voltam

Közzétette:

2020.04.08

Egész nap nem volt kedvem semmihez. Lementem kicsit edzeni, de nem ment igazán jól. Azt hiszem elértem egy olyan mentális szintet, amikor már nem tudok másra gondolni csak arra, hogy itt van, itt toporog a küszöbön az “ellenség” .  Végeláthatatlan hosszúságú szakmai anyagok ömlenek rám, amiket olvasok, de már fel sem fogom. Egyszerűen eljutottam a “no input” állapotba.

Délután újra megpróbáltam kicsit edzeni, de második nekifutásra sem ment. Kicsit elidőztem a szokásos híroldalak felett és szép lassan elkezdtem készülni az éjszakai műszakra.

Ezt sosem leszek képes megszokni. Bár humoros, jópofa csapat dolgozik a COVID SBON, mégis kicsit idegesen álltam munkasorba.  Minden és mindenki zavar a jelenlétével és hangjával ilyenkor. Szükségem van egy 30 percre hogy átálljak egy másik fordulatszámra, és el kezdjek alkalmazkodni.

Amikor Leértem Idaho-ba, a kollégáim kint álltak a mentőparkolóban. Nagyon irigyeltem a nappalosokat. Tudtam, hogy hazamennek és a cipőikkel együtt fogjál lerúgni a felhalmozott gondokat. Nem nagyon volt időm sajnálni magam, mert folyamatosan kaptam a leckét a gépekről, gyógyszerektől. Egyszerűen nincs megállás.

Éjjel tudtam picit pihenni, de ez nem volt igazi pihenés.  Rémálmok kergették egymást teljes összevisszasággal. Álmomban a COVID-ban jártam védtelen. Kezeimen nem volt kesztyű, arcomat és testemet nem fedte semmit. Mezei munkaruhában mentem a kollégáim után, akik sorra látták el a bajbajutott embereket. Sokan voltak, Rengeteg beteg és mind levegőért könyörgött. Láttam, ahogy a kollégák ide-oda futkosnak, oxigént adnak és kiírt terápiákat indítanak. Szembe velem egy idős néni az ágyban ülve kereste a levegőt, de nem találta meg. Rémülten bolyongtam a helyiségben, míg végül egy beteg ágya mellett álltam meg, aki megragadta a fedetlen kezemet. Felriadtam. Egy kollégám jött be szólni, hogy lefőtt a kávé. Ő érintett meg. Felültem a fekhelyemen és levegő után kapkodtam. Néztem a kezemet és a ruhámat, majd a környezetemet. Kellet egy kis idő, mire felocsúdtam ebből az álomból. Ébredés után egyből a védőruháimat néztem át. A tiszta maszk, a plexi és a szemüveg ott pihent az asztalon, ahova elő lett készítve, hogy kéznél legyen. A fehér szkafanderek lapra csomagolva pihentek a polcon, alatta a zsilipcipőmmel. Álom volt. Csak egy rossz álom. Bár csak az lenne…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s