2020.04.10 Egy hónapja tart az állóháború 

Közzétette:

2020.04.10

Egy hónappal ezelőtt azt gondoltam, hogy kevés időt adott nekünk a sors. Rettegve olvastam minden nap a híreket és figyeltem a sajtótájékoztatókat. Akkor azt gondoltam, hogy pár hét múlva, mire beköszönt az igazi tavasz, teljesen meg fog változni az életem, szinte minden szegletében.

Így is lett, de nem úgy, ahogy azt elképzeltem. Mert elképzeltem, ahogy mindenki más, aki az egészségügy frontvonalán harcol. Nem volt nap, hogy ne pergettem volna le a filmet, aminek egy vezető témája volt: a zéró nap. Amikor elkezdődik a valódi küzdelem.

Tulajdonképpen el is kezdődött, de nem úgy, ahogy azt képzeltem.

Hetekig figyeltem nyugalommal a koronavírusról szóló cikkeket addig, amíg Olaszországba be nem gyűrűzött a járvány.

Más kultúra… Ezzel nyugtatom magam. Ott az idősebb emberek komoly társadalmi életet élnek. Szórakoznak, közösségbe járnak és nem riadnak vissza az érintésektől, öleléstől és arc-arc kontaktustól. Mindaz a szép és kedves emberi viselkedés, amit hiányoltam a magyar mentalitás tárházából, mától egy riasztó lehetőséggé vált a fertőzés terjesztésére.  Egyszerre érzek félelmet, szorongást és izgalmat. Nézem az ismeretlen olasz kollégák hősies küzdelmét és arra gondolok, hogy vajon mi lesz, ha…?! Nem tudunk a kérdéstől elvonatkoztatni. Mindenki erről beszél bent. Nem pletyka, hanem félelemszinten. A főnökeink naponta többször tájékoztatnak minket a ránk vonatkozó újdonságokról. Megmutatták a védőfelszerelést, amit addig csak az instán vagy a FB-on láttam. Nevetünk, elképzelünk, de belül nagyon ideges szorongást érzünk.

Várunk és remélünk, hogy a hazai hűvösebb emberi viselkedés és minimális, csak közeli ismerősnek ajándékozott kontaktus eredménye először válik a szemünkben pozitívvá.

Ancsa vagyok, sürgősségi triage. Egy sikeres kórház sürgősségi egységén várom a feladatot, hogy megharcoljak az ismeretlen kórral. Rohadék érzés ez a fajta izgalommal kevert félelem. Csak remélni tudom, hogy a lehető legjobbat fogja kihozni belőlünk, belőlem.

Egy triage naplója – az első bejegyzés

Tulajdonképpen el is kezdődött, de nem úgy, ahogy azt képzeltem. Olyan ez, mint amikor a vízilabdázók lebegnek a medence két végében felsorakozva, farkasszemet nézve egymással és várják a sípszót, ami nem akar megszólalni, még nem. Jelenleg több frontvonalon folyik a harc a hazai egészségügyben. Vannak előretolt frontvonalak és vannak védvonalak. Én jelenleg egy védvonalon várom a rajtot és aggódva várom a régi barátaimtól a híreket, akik már hetek óta keményen küzdenek. Lelkiismeretfurdalásosom van, nem kicsi, hiszen kényelmes rajtpozícióban, sokkal több felkészülési idővel a zsebemben fogok tudni beszállni ebbe a furcsa csatába, amelyet egy teljesen láthatatlan, számunkra csak kevéssé ismert ellenség ellen vívunk.

Az elmúlt hónap érzelmi hullámvasútján utaztam. Hol lent, hol nagyon lent és hol magasabban, kicsit több önbizalommal néztem szembe a valósággal. Láttam elesett állapotú idős embereket, láztól ködös állapotúakat és kevés tünetet cipelő, de rettegő fiatalokat is. Voltam utolsó látott arctalan hőse egy idős embernek, akinek sajnos nem sikerült. Viseltem a szkafandert, néha inkább elviseltem és megtanultam maszkban és szemüvegben létezni, még ha nem is szeretem.

Látom magam körül a változást, ami ha lehet, jobban megvisel, mint bármi ebben a tébolyult időszakban. Mindenkit megváltoztat valamilyen szinten ez a járvány. Leginkább a szélsőséges  reakciók és helyzetek azok, amelyek megmaradnak bennem, aminek egyik-másikát évekig fogom magammal cipelni, némelyiket talán a sírig is. A széplelkű emberek egyre több jót és szépet tesznek, aki viszont kevésbé konstruktív, az meg rombol, sokszor egyetlen szóval vagy tettel. Tiszta őrület, hogy nem tud leplezetlen maradni a valós egyéniség ebben a helyzetben.

Egy hónapja meggyőződésem volt, hogy áprilisra nem lesz se éjjelem se nappalom. Fogalmam nincs mit hoz a május, bár tudnám, de nem tudom. Senki nem tudja, de mindenki várja, hogy viharos átvonulás után lefújják végre ezt a soha véget nem érő meccset.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s