2020.04.12-15 – SZABAD ÁGY NAGYHATALOM LETTÜNK 

Egy hónappal ezelőtt szent meggyőződésem volt, hogy mostanra az arcomon hatalmas féknyomként fog díszelegni az FFP3-as maszk szegélyének minden centije. Az is sejteni véltem, hogy keveset fogok aludni, merő stressz lesz az életem. Tudtam, hogy sokat fogok tanulni a világról, a szélsőséges emberi reakciókról és persze önmagamról.

Tudtam én, csak nem sejtettem

A húsvét két erősre sikerült nappalos műszakkal illant el. Olyan gyorsan suhant át az életemen, hogy szinte fel sem fogtam. A beáramlás közepes volt, a második nap talán picit erősebb, ha úgy tetszik rendhagyó, de ezt a hidegfrontnak tudtam be. A COVID team egész nap szkafanderben masírozott, szinte alig láttam őket. Néha kijöttek egy kis breakre, de pár percnyi pihenő után újra bezsilipeltek.

Egy hónapja próbálom megfejteni annak a titkát, hogy vajon hova tűntek el a betegek?! Komolyan foglalkoztat a dolog, hogy megtébolyodtam, mert isten bizony hiányzik a régi rendszer. a mostaniba valahogy nem jönnek a “csak egy röntgent kérek; jó volna egy CT; nízzen má’ drága meg, mer’ holnap utaznom kell; csíp a pisi és megy felfelé a vörös csík” Az elmúlt egy hónapban nem láttam egy felfelé kúszó vörös csíkot sem és senki nem ordított velem, hogy nekem csak a pisim csíp és aggyamá ide a receptemet. Hova tűntek el ezek az emberek? Tudom, hogy sokan nem értenének velem egyet, de én azért kicsit aggódni kezdtem értük. Hiszen a cisztitisz sajnos kezeletlenül vesemedence-gyulladáshoz vezet, a tovafutó piros csíkot megelőző csúnya sebzés meg valóban elfertőződhet. A kicsit magas cukor magasabb lesz és ezzel együtt életveszélyessé is válhat, míg a hasam fáj, de lehet, hogy mellkasom végül mégis csak infarktussá lesz. Ok, hogy megzuhant a forgalmunk, de emberesen, de ennek sajnos úgy hiszem, hogy komoly böjtje lesz. Őszintén szólva remélem, hogy nem tőlünk félnek az egyre inkább elmaradó betegek. Szóval, tudtam én, hogy sok mindent fogok tanulni a pandémia okozta új helyzetből, de azt távolról sem sejtettem, hogy ilyen szokatlan emberi dolgokon fogok rágódni.

Megpróbáltam mindent elkövetni, hogy kiűzzem a fejemben cikázó gondolatokat. Végre sikerült pár könyvet elolvasni és egy-két filmet megnézni és persze sokat aludni. Minden nap edzettem, ami kicsit visszaadta az erőmet. Ma például futni voltam, amit már hetek óta terveztem. Szinte hihetetlen, hogy maratonokat és félmaratonokat futottam nemrég. Most szó szerint megküzdöttem a sima tízessel. Nem adom fel, futni jó, elveszi a felesleges gondolatokat. 93562372_795573294184942_274977236652654592_n.jpg

Álló számháború

A húsvét gyorsan elszaladt és nekem lett egy pár szabadnapom, így több időt tudtam lógni a neten. A híreket változatlanul korlátolt mennyiségben vagyok hajlandó elolvasni, mert egyszerűen nincs értelme időt fecsérelni egyikre sem. Minden nap becsülettel megnéztem Cili nénit, aki elmondta, -pont úgy, ahogy két hete elmondja minden nap- hogy a csoportos terjedés időszakában járunk és lehetőleg ne hagyjuk el az otthonainkat, de a levegőre menjünk ki, maszkot viseljünk, bár az nem véd meg minket vagy lehet, hogy mégis és a talán jó, talán nem kesztyű anyaga is kérdéses még. Minden áldott nap reggel hétkor becsülettel megnézem a koriviri oldalt, ahol várom, hogy a mutatók mikor simulnak bele a hetente háromszor változó eljárásrend és vonatkozó utasítások medrébe. És nem! Az úristenért sem! Nem azt várom, hogy a mutatók az egekbe szökjenek, isten ments, dehogy várom. Azt várom, hogy a rendeletek mikor fognak részben párhuzamosan haladni, talán kicsit előrébb járni, mint a mutatók. Én teljesen kiborultam és egyáltalán nem értem, pedig szerintem nem vagyok buta, de ha 1500 ember beteg és a mutatók csak 30-40 esetszámmal gyarapodnak, akkor miért kell kiüríteni a kórházakat?! Ha tudják előre az okát, akkor miért nem mondják el? Mert ha nem teszik, akkor az emberek találgatnak, a firkászok jósolgatnak, az egészségügyi szakdolgozó meg megutálja a matekot, mert sehogy sem jön ki az egyenlet. Én nagyon szeretném, ha végre elmondanák részletesen úgy, hogy mindenki megértse, hogy ez miért jó nekünk. Mert akkor nekem is könnyebb lesz és nem fogok Quamatelen meg Pantoprazolon élni, mert attól parázok, hogy elfelejtem mi hova lett a kórházban és azt, hogy épp ki kivel van. Egy hónapja úgy éreztem magam, mint amikor a cunami előtt irdatlan erős apály keletkezik. Rohadtul féltem. Most olyan, mintha egy lövészárokban kellene térdelnem állig felöltözve a síri csöndben szunnyadó kórházban és arra várni, hogy mikor dördül el az első igazi kereszttűz. Ha egyáltalán eldörren. Lehet, hogy a vírus nem érzi magát itt otthonosan, ezért megpróbáljuk otthonossá tenni a környezetet szabad ágyakkal?

Az olaszok hat héttel a Britek négy héttel járnak előttünk. Nem tudom, nem tudom és nem… Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az, ami ott megtörtént, az megtörténhet velem is, velünk is…

 

A képen a következők lehetnek: 1 személy, , szöveg, amely így szól: „úr elmúlt évtizedek egyik legtöbb munkát végző, mindig maximális erőbedobással dolgozó, köztiszteletben álló, mélyen keresztény, etikus, hiteles vezetője, akinek eváltásaa magyar kórházügy nagy vesztesége. Kedves Péter, köszönjük szépen erőt, egészséget és sok sikert Magyar Kórházszövetség elnöksége A közös további munka munka reményében, Magyar KONGRESSZUS”
Respect Főigazgató Úr, respect OORI! MKSZ

 

 

 

2 comments

  1. Azt, amit itt körbeírt, úgy hívják, hogy Stockholm szindróma. Eddig is emiatt volt működőképes a rendszer, ezt követően is ez az egy reménye van a gyógyulni vágyóknak.
    Kitartást, sok türelmet és kevés fertőzést

    Üdvözlettel
    Maradok név nélkül

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s