2020.04.17-18 – A SORS ISMÉTLI ÖNMAGÁT 

Közzétette:

Próbáltam visszazökkenni a hétköznapokba, hiszen nappalos műszakra ítéltettem. Reggel korán felébredtem és összeraktam a napi csomagomat. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megfurcsulok, de egyre pedantériásabb leszek. Mindent élére pakoltam és az ételt is külön-külön bedobozoltam. A fehér pólók, amelyeket munkaruhának vettem, szinte vakítóan fehérek a klórtól.

Bent semmi nem változott az elmúlt 3 napban, amíg nem voltam. A szokásos hajléktalan detoxos törzsvendégeken átverekedtem magam a fotocellás ajtónál és elrobogtam az öltözőbe. A nap már hajnalban is erősen sütött, nem volt hideg. Nehéz volt belőni a munkaruhám rétegeit. Annyit készültem az öltözőben, mint egy kezdő menyasszony. Már magamon is csak nevetni tudtam. Mire magamra rángattam a göncömet és beigazítottam a fejkendő alá kottázott frizurámat, addigra úgy leizzadtam, mint egy sikeresebb köredzés után. Harmonikusra festettem az arcomon olvadozó sminkemet és megindultam az SBO felé.

A sors kegyes volt hozzám és hagyott nekem némi időt, hogy fejben is felvegyem a 94269027_246875846512021_3057292935453212672_nritmust, ne csak fizikailag legyek jelen. Kaptam egy új könyvet, amit a Libri könyvkiadó adományakciója keretébenfogjunkössze.hu segítségével kaphattam meg. Később, délelőtt bejártam az osztályt és megnéztem, hogy mivel bővültünk, mit hova rendeztünk át. Miközben a fektető helyiség felé mentem egy maszkos beteg elém perdült egy sokkoló kérdéssel: Hol van a szemészet? Szörnyen zavarba jöttem. Nyolc éve dolgozom a kórházban, de nem tudtam rá spontán válaszolni. Azt tudtam, hogy hol volt 2 hete és négy hete, meg eredetileg. Azt, hogy most hol van, esküszöm nem tudtam, így lázasan elkezdtem a kötelező e-mailek közt kotorászni a telefonomban, mert arra viszont emlékeztem, hogy erre vonatkozó körlevelet kaptam. Bő 2 perc múlva tudtam érdemi választ adni a betegnek és imádkoztam, hogy jó helyre keveredjen. 90784457_3636976883010695_4824396734778048512_n

A fektetőben síri csend volt. Nem volt egyetlen egy beteg sem. Se hasfájás, se fejfájás, se mellkasi panaszos, Semmi! Egy dologtalan kolléganő állította szögegyenesbe a rendet, amitől kicsit sokkot kaptam. Olyan sorrendet kreált a kipakolt fecskendők és barnülök közt, hogy esküszöm szabályosan próbáltam a pult mellett megállni, nehogy megtörjem a diagonál rendjét. Én kicsit rendetlen vagyok. Jó, nem kicsit. Szeretek pedantériás szűzjegyűekkel dolgozni.

Szűz:

A pedantéria csúcsa.

Az általad készre vágott vizsgáló vagy kórterem konkrétan steril. A padlón a légy simán elhasalna. A branülöket és tűket képes vagy libasorban, sorszám szerint növekvő sorrendbe előkészíteni. A lepedőket olyan szinten helyezed egymásra, hogy ahhoz egy épeszű ember nem mer hozzáérni. Ha valaki megbomlasztja “rendszert”, amit költöttél egy sima pakolás címszó alatt, akkor újra kezded. Mindenki imád tőled átvenni műszakot. Ha megtanulsz egy trehány vízöntővel együtt dolgozni, akkor mindenre IS képes vagy. Saját gyártású, spéci horoszkóp.

Délután rendesen megszaladt a beáramlás. Elég sok beteg jött. Többször is be kellett 94231237_601705373775482_3914876386954706944_nöltöznöm szkafanderbe. Furcsa, hogy mindig délután jönnek…

Felvettem a legújabb szerzeményemet és alámerültem a fullasztó és arctalan életembe.

2020.04.18

A SORS ISMÉTLI ÖNMAGÁT

Reggel rendesen be voltam tompulva. Lehet, kár volt éjjel és hajnalban híreket olvasni. Nagyon elszomorodva gurultam be reggel, de csak nem tudtam leakadni a híroldalakról. Soha többet nem olvasok híreket holnapig. Bent is viccesen alakul az élet. Eddig ugye azt szoktam meg, hogy a sürgősségi és az akut ellátás egy általánosan piszkált rétege volt a mindennapoknak. Többnyire kívülről szerettek minket bírálni, de belül sem mi voltunk a kedvencek. Amolyan feketeseggű  kölykei voltunk a rendszernek. Most viszont fordult a kocka, te jó ég, de mekkorát. Néha még magam sem hiszem el, hogy mivé változtatta meg a világot ez a járvány. Ha három hónapja megkérdeztél volna bárkit, aki az akut vonal másik oldalán dolgozik, hogy mi lenne, ha az SBO-n, vagy az ITO-n kellene kicsit dolgozni, hogy minket és munkánkat megismerje, akkor szinte biztos, hogy vad tiltakozást szült volna ez az ötlet. Mára mindenki az akut betegellátásban dolgozik. Édes istenem, ez a mennyország. Végre közénk jönnek, megismernek minket, a munkánkat és a nehézségeinket. Biztos lesz olyan, aki megkövez, de láttam, láttam én a doktor arcán, hogy büszke volt magára, amikor az akut STROKE gyanúval érkezett beteget vizsgálta és menedzselte. Láttam én, hogy mennyire büszke volt magára, hogy milyen szépen lepörgette az esetet. Tényleg ügyes volt, szinte csont nélkül végig vitte. Ugye, hogy milyen klassz? Én, ha ennek a borzalomnak vége lesz, akkor biztos, hogy kicsit bekéredzkedek majd a műtőbe, hogy megnézzem az anesztes és műtősnői oldalt, mert szinte semmit nem tudok róluk, csak azt, hogy mind furán pedantériás.

Délután sok COVID jött, sokkal több az elmúlt napokhoz képest.  Megint délután jönnek. Mindig délután jönnek, pont úgy, ahogy a régi életemben. Idős nagymamák és nagypapák voltak szinte kivétel nélkül. Hála a jó égnek, többségük jó erőben volt, talán időben érkeztek. Az egyik gyengébbecske nénikével beszélgettem. Elmondta, hogy mennyire szereti a nyarat és szeretne meggyógyulni, mert a dédunokákat idén is ő szeretné nyaraltatni. Szerintem meg fog gyógyulni, nem tudom megmagyarázni miért, de biztos vagyok benne. Nagyon nehéz volt megszúrni. Az első sikertelen szúrás után nagyon szégyelltem magam. 29 éve vagyok a pályán, ritkán van úgy, hogy elsőre nem megy. A néni megfogta a kezemet. A két vastag kesztyűn keresztül éreztem, hogy forró a keze a láztól. Azt mondta, hogy semmi baj, biztos párás a szemüvegem. Egyszerűbb lett volna úgy szúrni, hogy teljesen fekszik, nem félülő helyzetben, de nem akartam a légzésének kedvező pozíciót elvenni, csak azért, hogy nekem jó legyen.

Amikor hazafelé gurultam eszembe jutott a nénike. Remélem meggyógyul, nagyon remélem. Itthon elővettem a balatoni emlékeket. Olyan, mintha évtizedekkel ezelőtt lett volna a tavalyi nyár. Nem tudom, hogy idén mit ad nekünk a sors, de ha lehet, én karácsonyra is azt kérem, hogy legalább a nyarat visszaadja a járvány nekünk. Szeretnék anyával vitázni a balatoni nyaralóban, hogy nem éhesen érkezek meg és nem eszem meg az összes reggelit. Szeretném apa titkos csokoládéját elcsórni és huncutul nevetni, amikor lebukok. Idén, ha lesz lehetőség, akkor biztos legurulunk a Balcsira. Unokaöcsémmel teniszezni fogok és hagyom, hogy az unokahúgom befonja a hajamat. A legkisebbel táncolunk a naplementében és éjjel egy üveg bor felett beszélgetek a húgommal, miközben apa üzenetét olvasom, hogy ne nyúljam le az összes csokiját és anya elkészített regeélijét együk meg. De jó lenne, ha a sors így is ismételné önmagát…

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s