2020.04.21 – Embernek maradni a szkafanderben

Sokszor érzem úgy, hogy egy teljesen más világba érkezek, amikor dolgozni megyek. Ez az érzés most hatványozott mértékben van jelen az új életemben, hiszen a szerep, az öltözék (szkafander), amelyben dolgozom, korábban teljesen elképzelhetetlen volt számomra. Egy kedves gyerekkori ismerősömmel beszéltem a minap, aki kint él Lombardiában. Amikor kérdezte, hogy miként vagyunk, akkor azt feleltem: Olyan ez, mint egy egészségügyi dolgozóknak szervezett hosszú farsang, ahol mindenki asztronautának öltözik. És tényleg…

Belesimultunk az új rendszerbe

Korábban, amikor itthon vészhelyzetet hirdettek, akkor sokan meg voltunk rémülve. Én is féltem. Féltem az új szereptől, az új felszereléstől és a feladattól, amit a sors rám szabott. Rettegtem attól, hogy “nagy lesz rám ez a kabát”, hogy nem fogom tudni megszokni. Ahogy az idő haladt előre, ezt is megtanultam elviselni. Megtanultam létezni a szkafanderben és a korábbinál sokkal szigorúbb rendtartásban. Az első héten rendszeresen eszembe jutott az egykori főnököm intelme: “Ancsa, tanuld meg elviselni a nyomást, tanuld meg kezelni a változó helyzetet! Mindig lesz változás és neked mindig alkalmazkodnod kell, de soha senki ne lássa rajtad, hogy változol, mert ez belülről kell, hogy elkezdődjön és végigmenjen.”  Sokat segített akkor a rengeteg, már – már rég elfelejtett intelem. Megtanultam kezelni a helyzetet és sikerült belesimulnom az új életembe.

De vajon mit él át a beteg? 

 

Olyan műszak volt ez is mint a többi. Nem volt erős a beáramlás, szinte csak sürgős esetek jöttek. Aztán szóltak, hogy öltözzek, mert hoznak egy beteget a COVID vizsgálóba. Gyorsan letettem mindent és rohantam öltözni. (Ilyenkor azért iparkodik az ember, mert a beöltözés nem húsz másodperc, hanem legalább öt, ha pontosan és szakszerűen végzed) Elővettem az előkészített felszerelésemet és a bezsilipelő zónában hallgattam a triage (osztályozó nővér) esetismertetését.

 

Amikor elkészültem, akkor jeleztem egy kézjellel az ajtónál, hogy “elvesztem” és beléptem a vizsgálóhelyiségbe. Egy idős néni feküdt az ágyon körülötte mentős kollégák a megszokott arc nélküli védőfelszerelésben. Láttam szegényen, hogy nagyon keményen megdolgozik a megfelelő mennyiségű oxigénért. Reméltem, hogy nem ijesztem meg a furcsa maskarámban, így ezzel a gondolattal az ágyhoz léptem.

Jó estét kívánok, engem Ancsának hívnak, és én leszek ma este az ápoló, aki a doktor úrral együtt segít a néninek! Hogy szólíthatom? Amikor megtudtam a keresztnevét, akkor folytattam az ismertetést. Elmagyaráztam neki, hogy miért bújtam el a maszk, a szemüveg és a pajzs mögé, és belül csak reméltem, hogy nem rémítem meg. Mondtam neki, hogy a maszk mögött végig mosolygok, de most nem láthatja. Egy mosoly volt a válasza. Folyamatosan igyekeztem kommunikálni a nénivel. Minden egyes beavatkozást, amit az orvos kért, a megszokott módon kommenteltem: “Most lesz egy szúrás, egy vérvétel, most kicsit több oxigént kap, most muszáj felvezetnem egy katétert…” Néha nagyon megerőltető a hallható és érthető hangképzés a maszk és pajzs mögött, hiszen minden hang visszaverődik, kívülről sokkal tompábban hallható minden. Amikor végeztem, akkor leszerveztem a beteg útját és az ágyához léptem. Az ajtó felé mutattam, a leválasztott kizsilipelő helyiség felé. Mondtam a néninek, hogy arra nézzen, mert ott láthatja majd a maszk nélküli arcomat és a mosolyomat. Miután végeztem a védőfelszerelés levételével és a fertőtlenítéssel, akkor a függöny mögül kilépve, mosolyogva integettem a néninek. Úgy éreztem, hogy fontos megmutatni az arcomat. Nem szerettem volna egy arctalan emlék maradni neki.

Később meglátogattam a nénit, s bár távol álltam tőle egy üvegfal előtt, megismert. Sokkal jobb állapotban volt, mint amikor érkezett….

Azt hiszem, most jó…

6 comments

  1. Kedves Ancsa (ha szólíthatom így), nagyon meghatottak a sorai. Kitartást és erőt kívánok ezekhez a nehéz napokhoz, akkor is, amikor nem ilyen kedvező fordulatot vesznek az események…
    Nagyon sok szeretettel és tisztelettel

    Kedvelés

  2. Kedves Ancsa!
    Eddigi írásai alapján egy nagyon jó embert ismerhettem meg.
    Még arra is van ereje, hogy ennyire empatikus tudjon lenni a betegekkel. Tudja egy mosolynak egy jó szónak varázs ereje van!❤️❤️🌷🌸🌹🌺🌷🌹🌺

    Kedvelés

  3. Ancsa ! Az első perctől olvaslak. Ez a legjobb írásod. Kitartást, erőt, derűt kívánok Neked sok szeretettel.

    Egy anya, akinek a lánya szintén piros zónás

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s