2020.04.22 – VAN ÉLET A FALAKON TÚL

FESZÜLTSÉG

Több mint 1 hónapja tart a járványhelyzet itthon. Lassan kettő! Érted, ember? Kettő!

Ivory and Ash Grey Photo DIY Influencer Minimalist Facebook Cover (1).png

 

Életem legszürreálisabb időszakát élem. Egyre kevésbé érzem önmagam önmagamnak. Korábban hírfüggő voltam, de már 4 napja nem olvasok híreket. Már Cili nénit sem nézem, ahogy a napi sajtájt sem. Feladtam! Egyszerűen elment tőle a kedvem vagy már annyira nem érdekel, hiszen egyre kevesebb újdonságot lehet hallani. Néha felhívom a barátaimat, akik naprakészen tudják, hogy hogy vagyok, mit ettem aznap és milyen felszerelésben dolgoztam éppen. Mindezt a hírekből tudják, nem tőlem. Már komolyan az az érzésem, hogy ez az egész őrület nem a járványról szól, nem rólunk vagy az emberekről, hanem a hírekről. Korábban többször mondta egy tanárom médiagazd előadáson, hogy a legnagyobb érték az információ, mert aki jól informált, az képes tervezni. Hát üssetek agyon, de a jelenlegi információkínálat egyre kevésbé ad lehetőséget a tervezésre. Nagyítóval kell keresni a weboldalak közt az értékes és hasznos hírértékű híreket. A legpikánsabb az pillanat, amikor elkezdenéd feszegetni a barátaidnak, közelijeidnek a valóságot, hogy mid van, milyen lehetőséged, mit eszel és mennyit pihensz, amikor csípőből lekontráznak, hogy ez nem is igaz, mert a mittomén melyik oldalon azt olvastam, hogy… Szóval már nem nagyon van kedvem beszélgetni sem. Nagyon leszűkült a környezetem.

Este bejött az első veseköves beteg. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna örömömben.  Végre egy panaszos beteg. Annyira örültem az érkezésének, mint egy pályakezdő, aki először vehet részt egy újraélesztésen. Úgy néz ki, hogy mégis van élet a falakon túl. A beáramlás még most sem annyira intenzív, bár a két-három héttel ezelőttihez viszonyítva jelentősen emelkedett. Nappal kicsit nagyobb a nyüzsgés, éjjel viszont ugyan az az ijesztő síri csend, amit soha nem leszek képes megszokni.

Egyre színesebb a sürgősségi mezőnye. Több partnerosztályról jönnek hozzánk dolgozni. Végre, kicsit közelebbről is megismernek minket. Szeretem azokat az órákat, amikor több évnyi ismertség után válnak az emberek valós ismerősökké. Ennél jobb csapatépítő tréning a földön nincs. Ha van pozitív hozadéka ennek a soha véget nem érő időszaknak, akkor ez az.

Jó volna ha végre vége lenne, de már nem tudom azt mondani, hogy kérem vissza a régi, hibákkal, felesleges cukormázba bújtatott fokhagymaszagú életemet.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s