2020. 05.01 – VIRTUÁLIS BALLAGÁS

Közzétette:

2020. 05.01

Reggel álmosan ültem le a gép elé. Ide-oda kattogtattam az oldalak közt céltalan. Tele volt a fejem a tetőzés gondolatával és annak jövőbeni hatásával, amellyel egyre inkább szembe kell néznünk. Próbáltam keresni a számok közt egy elfogadható prognózist de nem találtam. Egyet sem találtam, pedig isten bizony, kerestem. Felhívtam pár barátomat és megkérdeztem tőlük, hogy miként vészelték át az elmúlt hat hetet. Persze szóba került a koronavírus, ami nem csoda, hiszen erről szól minden ember élete. Nem csak itthon, hanem mindenhol az egész világon. De itthon valahogy másképp csengnek a szólamok. Egyik barátom sem ismer személyesen olyan embert, aki elkapta volna ezt a vírust itthon. Szerencsés vagyok vagy csak kevés barátom van, akikkel beszélgethetek, nem tudom. Aztán felhívtam pár külföldön élő ismerősömet, régi cimborámat. Kontinenstől függetlenül, légvétel nélkül sorolták, hogy hány közeli és távolabbi ismerősük esett át a fertőzésen.  Nem irigyeltem őket. Más terheket mért rájuk a sors. Úgy kell félniük a láthatatlan ellenségtől, hogy az látható, érzékelhető nyomot hagyott bennük. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, csak azt, hogy az első csatát túl könnyen vívtuk meg.  Lehet, hogy nem most, lehet, hogy elaltat minket majd a nyár és majd ősszel, vagy télen fog lecsapni ránk. Nem tudom és ez a tudatlanság bosszant, mert a vírus nem tűnt el, nem vált semmissé, valótlanná vagy köddé. Bármikor felütheti a lapjait, amire már nem tudunk majd ilyen jól reagálni.

Mindenkinek nehéz

A terhek persze itthon is másképp hatnak az emberekre. Nagyon kevés olyan embert ismerek, aki maradéktalanul elégedett a jelenlegi lehetőséggel, hogy otthon lehet és otthonról dolgozhat. A többség kortól nemtől és társadalmi osztályban betöltött pozíciótól függetlenül elégedetlen. Vannak, akik tízmilliókat buktak az elmúlt hat hétben a védekezés miatt, és az a legnagyobb gondjuk jelenleg, hogy áll az üzlet és a megszokott gondtalan élet. Velük szemben ott állnak azon súlyos terhet cipelők, akik csak 50-60 ezret buktak havonta, de ez a kieső összeg azt jelenti számukra, hogy a hónap vége már folyóhó 10-én rájuk köszön, és a legnagyobb gondjuk az, hogy nem jut parizer a kenyérre. Kevesen veszik észre a szerencsét a szerencsétlenségben. Mert igenis szerencse, hogy a járvány nem tizedelt meg minket. Hogy nem kell a szomszédból átszűrődő hangos zokogásra ébrednünk reggel, és nem gyászjelentésekkel teli oldalakat nézni könnyes szemmel. Mi ez, ha nem szerencse?

Délben a sajtótájékoztató után kicsit megpörgettem a facebookot, hogy megtudjam mi történt velünk az egészségügyben, hogy épp mink nincs, mink lehet és, hogy mitől kell épp félnünk. A várt információk helyett virtuális ballagásokkal volt tele a közösségi felület..

Virtuális ballagás, ember! Érted? Nem megélt, életre szóló emlékek ezek, mert hiányzik belőlük a fizikai kapcsolat, a face to face szeret. Nem lesz könnyes búcsú, ahol a legszigorúbb tanár is a keresztnevén tetszik és sírva köszön el, nem lesz négy év múlva ugyan itt veled, sem utolsó padban eltöltött perc és viszlát gyermekkor. A negyedik ilyen videót már könnyes szemmel néztem végig. Egyszerűen utáltam, hogy ez megtörténhetett.

Egy nem olyan régmúlt idő derengett fel előttem, amely a mi generációnknak a fiatalsága volt, a középiskolai évek alatt. Ami akkor egy olyan szabadságot jelentett nekünk, amin manapság csak mosolygunk, hiszen minden volt az, csak szabadság nem. Csak a lelkünk és a képzeletünk volt szabad egy olyan behatárolt lehetőségeket nyújtó országban, ahol az igazán színes világot azon könyvek és gondolkodók képviselték, amely könyvek csak titokban voltak olvashatók és amely gondolkodók csak titokban gondolhattak nagyokat.
Ahol a szín csak halványan volt szín, ahol a banán egy sárgadinnye ízű, kifli alakú és citrom színű gyümölcs volt, ahol a tanár csak azt taníthatta, amit szabad volt és a diák csak remélhette, hogy egyszer a titokban eljuthat oda, ahol akkor szinte még a madár sem járt. De legalább ballaghattunk és megélhettük a pillanatot, amely épp olyan fontos egy fiatal srác életében, mint később a diplomaosztó, majd az esküvő és az első gyermek érkezése.

Ha van veszteség, akkor ez az, mert egy fontos pillanatot vett el tőlünk, leginkább tőlük ez a járvány. Elvette az emléket…

Csak egy sokból:

 

A legtöbb ember által megnézett virtuális ballagás Debrecenből:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s