SEBEK

Közzétette:

1 HÓNAP – SEBZETT LELKŰ ÁPOLÓK

Alig egy hónapja, hogy megkezdtük a visszarendeződést. Persze volt erre is számtalan forgatókönyvem, hogy majd mi lesz “azután”, mit fogok érezni és mi fog történni, de nem meglepő módon egyik sem realizálódott. A kötelező e-mailek és változó eljárásrendek folyamatosan fenntartják bennem a feszültséget, amellyel egyre nehezebben tudok kibékülni. A legnehezebb mégis az idő kérdése. Az idő, amely eddig kötelező motorként élt bennem: “Nincs rá időm, nem tudom ennyi idő alatt megoldani, rohan az idő…etc” Ahhoz az időhöz próbáltam igazodni, amely óramű pontossággal működött bennem és segített, hogy a magam által megszabott intervallumban lépésről lépésre képes legyek haladni. Az elvesztett időérzékem a pandémia kihirdetésével egy időben vált ellenségemmé. 

Semmilyen szinten nem voltam képes kontrollálni, hiszen mindazon rituálék, amelyek valamennyire rendezték az állandóságot, azok most elvesztek: Össze-vissza ettem, néha aludtam 5 óránál többet, de leginkább szétszórva 2-3 órákat. Nem tudtam kikapcsolni, folyamatosan online voltam. Ha éjjel 3 órakor kaptam egy “kötelező elolvasni” e-mailt, akkor én kötelességemnek éreztem, hogy elolvassam még akkor is, ha az az e-mail 300 oldalnyi tartalommal bírt. Rettegtem, hogy lemaradok valami fontos információról, amelyre másnap vagy aznap szükségem lehet. Ez a fajta “nehogy lemaradjak” érzés gyönyörűen ötvöződött a szeparációs szorongással, amely a szeretteimtől való távolmaradás idézett elő. Sokan legyintettek rá azok, akik nem a közvetlen betegágy mellett élték át a járvány első hullámát, de mi, akik naponta érintettünk betegeket, kicsit másképp láttuk a dolgot. Úgy éreztem, nagyon nagy volt a kockázat, hiszen ha hazavittem volna a vírust, netán a szüleimhez és megbetegednek, akkor esélyem nem lett volna látogatni őket. Kénytelen voltam elfogadni az önként vállalt szeparációt. Fogalmam nem volt, hogy mi lesz holnap vagy két óra múlva, mert nem lehetett tudni. Állandóan a híreket figyeltem, amelyből zúdultak az ijesztő tények. (X) kórház (x) mennyiségű ágyára tettek COVID gyanús betegeket, sokan fertőzöttként el lettek különítve, hogy a DPC-s (Dél-Pesti Centrumkórház) ápolók az összeomlás szélén álltak és a “Szt Jánost kezdik megsorozni”. Minden ilyen jellegű hírre összerezdültem, mert nem tudhattam, hogy mikor jön egy e-mail, amelyben az fog állni: ti lesztek a következők. 

Az állandó bizonytalanságérzet, amely nem apadt, hanem inkább folyamatosan nőtt, egyre nagyobb terhet rakott rám. Szinte csak a kollégáimmal érintkeztem, akik jórészt ugyan ezekkel a problémákkal küszködtek. Belülről teljesen másként láttuk az elmúlt 3 hónapot, mert állandó készültségben éltünk. Bár apadt a feszültség szorító ereje, attól még jelen volt az életünkben bármit csináltunk, egyszerűen nem volt menekvés. A kórházvezetés tulajdonképpen mindent megtett azért, hogy enyhítse a bennünk folyamatosan tekergő feszültséget. Pszichológusokból álló csoportot hoztak létre, akikkel online vagy telefonon lehetett kapcsolatba lépni, de akkor, abban a helyzetben sokan érezték úgy, hogy kibírható ez a képtelen helyzet és nem kértek a segítségből, pedig kellett volna. Munkába temetkezve vártuk az enyhülést, amely végre eljött. A vészhelyzet egyik napról a másikra szűnt meg, pont úgy, ahogy belépett az életünkbe. Korábban azt hittem, hogy majd felsóhajtok, hazamegyek és megölelem a szüleimet és mindent ott folytatok, ahol befejeztem. Nem így lett.

Majdnem vége

A hírek és a ránk vonatkozó szabályok folyamatos nyomás alá kényszerítettek minket, amelyre plusz súlyként rakódott a hónapokig távol maradó betegek egyre növekvő létszámú érkezése. Előkerültek, megérkeztek és sokan nagyon betegek voltak. Lábon kiviselt betegségek, heteken át hurcolt panaszok és családi drámák adták egymás kezébe a kilincset. Egyik szorításból a másikba érkeztünk, szinte semmi idő nem maradt önmagunkra, mert a növekvő beáramlás egyre nagyobb koncentrálást várt el tőlünk. Az újrainduló egészségügyi ellátás párhuzamosan nőtt a terheléssel, amit egyre nehezebb elviselni mentálisan és lelkileg. 

Sebzett lelkű ápolók

A járvány első hullámának idején hatalmas szeretet áradt felénk. Nehéz volt azonosulni a szeretve lenni érzéssel,  hiszen korábban ezt soha nem tapasztaltuk. Állandó okforrása voltunk a problémáknak a betegek és a szakma részéről egyformán. Nehéz volt kezelni ezt a helyzetet úgy, hogy néha nem is éreztük megérdemeltnek, mert tudtuk, hogy van olyan kórház, ahol sokkal több terhet kaptak a kollégák. 

Sokáig szégyelltem, hogy nem vettem jól ezt a kanyart. Nem mertem még magam előtt sem bevallani, hiszen sok kollégám olyan frontvonalon szolgált a vészhelyzet idején, ahol feszített tempóban látták el a COVID-os, illetve fertőzésre gyanús betegeket. Úgy éreztem, hogy nincs jogom kiborulni, mert nem vettem ki akkora részt a vészhelyzet ideje alatt a munkából.

Az elrejtett problémák és a szorongás nem tudott csak úgy eltűnni. Egyre rosszabbul aludtam, egyre nehezebben koncentráltam a feladataimra és egyre nagyobb ellenállást tanúsítottam ezen tünetek összességére még akkor is, amikor a semmiből törtek rám pánikrohamok, holott azelőtt soha nem volt hasonló problémám. Próbáltam érdeklődni kollégáktól más kórházakból és mindenki egybehangzóan leírta: “testi tüneteim vannak, néha pánikrohamom van, soha nem lesz vége” Mi ez, ha nem baj, vagy a bajnak a lehetséges előjele?!

Mi történt velünk?

Próbáltam magyarázatot találni a helyzetre és egyre több cikket forgattam a poszttraumás stresszről, illetve a régen nem látott kiégésről. Még azt is szégyellem bevallani, hogy szégyelltem bevallani, hiszen nem is kaptunk akkora terhelést, elvileg semmi okom nem volna rá. Vagy mégis?

Ahhoz, hogy megértsem, mi történt velem, mi zajlik bennem és mire számíthatok, mit tehetek, egy kedves pszichológus ismerősömet kerestem meg.

Mit jelent a poszttraumás stressz zavart?

Poszttraumás stressz zavart, egy traumatikus, fokozott stresszel járó eseményt követő tünetegyüttest. A BNO-10  leírása szerint, ez egy halasztott vagy késői választ jelent egy kifejezetten veszélyeztető helyzetre, vagy katasztrófára, amely mindenkiben erős szenvedést váltana ki.

Mik a tünetei? Miként hat az egyénre?

Jellegzetes tünetei közé tartozik a trauma újraélése előtörő emlékekben, álmokban, rémálmokban, akkor is, ha erre a pillanatnyi környezet nem ad okot. Előrfordulhat a környezet elhanyagolása, örömképtelenség, a traumára emlékeztető helyzetek, cselekedetek kerülése. Állandó készenlét és figyelem, felerősödött érzelmi reakciók és alvászavar jellemzi. Szorongás és depresszió gyakran társul a fenti tünetekhez, az öngyilkossági gondolatok sem ritkák. Ami fontos, hogy a traumát követően hetekkel, hónapokkal kezdődik. A lefolyás hullámzó, de teljes gyógyulás várható az esetek többségében. Kis százalékban krónikus lefolyásúvá alakulhat át. A DSM-V. akkor adja ezt a diagnózist, amennyiben több, mint egy hónapon át fennállnak a tünetek.
A kritériumai között szerepel a valós- vagy fenyegető halál, komoly sérülés vagy szexuális erőszak megtapasztalása; és/ vagy közvetlenül átélve azt, vagy a másokkal történő események tanújaként, közeli családtagot, barátot ért traumatikus eseményről kapott hírként, és/vagy az esemény averzív részleteinek extrém megtapasztalásaként. Ilyenkor visszatérő, akaratlan nyomasztó emlékek jelentkezhetnek, és/vagy álmok hasonló témában, s úgynevezett disszociatív reakciók, mely során úgy érez és cselekszik az alany, mintha az itt és mostban újraélné a történteket. Az intenzíven, hosszan fennálló pszichológiai szendvedés, és az erős élettani reakciók ugyanúgy jelezhetik a kórkép fennállását. A tünetek közé tartozik még a tramatikus élménnyel kapcsolatos emlékek, gondolatok, érzések, emlékeztető helyszínek/ emberek/cselekedetek, beszélgetések elkerülése. A hangulat és a gondolkodásmód negatív irányba változása, ami lehet a nehéz helyzetre való visszaemlékezés képtelensége és/vagy az önmagával, másokkal és a világgal kapcsolatos túlzott negatív hiedelmek vagy elvárások, az önmarcangolás, a csökkent érdeklődés, a másoktól való elidegenedés vagy közöny, és a tartós képtelenség a pozitív érzelmek megélésére. Éberebbé és sokkal reakciókészebbé válnak a traumatikus eseménnyel kapcsolatban. Tehát sokkal könnyebben felkapják a fejüket az emlékeztető ingerek után keresve, attól rettegve, hogy megismétlődik a traumatikus élmény. Erre utal, amikor irritábilis dühkitöréseik lesznek, féktelen vagy önkárosító viselkedés, hiperérzékenység, túlzottan megriadnak, nehezen koncentrálnak, alvászavarokat tapasztalnak. Kifejezetten szenvednek a tüneteiktől, melyek nem tulajdoníthatóak valamilyen szer hatásának. (Pl.:gyógyszer, alkohol).

Miként hat a csoportra?

Barkász Heléna klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta jelölt, család- és párterapeuta jelölt

Fontos kérdés, hogy egy embert érint-e a csoporton belül, vagy többeket is. Utóbbi esetén kollektív traumatizációról beszélhetünk. Utóbbi azt jelenti, hogy többen tapasztaltak meg hasonló élményeket. Annyiban talán reményteljesebbnek mondható, hogy a közel azonos átéléseik, tapasztalataik mentén több esély van ezek megbeszélésére, cseréjére és ez által a közös feldolgozásra.  Ebben segíthet egy csoportterápiás foglalkozás, kríziskezelési instrukciókkal. A csoport lehet egy megtartó közeg, ahol szabadon beszélhetnek az élményekről, benne van a „mások is átélték” érzése és annak biztonsága, hogy nagyobb eséllyel értjük meg egymást. Talán kevésbé félnek ezek mentén az elutasítástól, és bátrabban beszélnek tapasztalataikról.

De ha elképzeljük, hogy ezekből a tünetekből több is fennáll egy csoportban, ahol senki nem mer lépni a változás irányába, akkor láthatjuk, hogy szükségszerűen  több feszültség, felerősödött diszkomfort érzet, irritáció, negativizmus, elutasítás fog megjelenni a tagok között, mert hiszen emlékeztetik egymást a történtekre a puszta jelenlétükkel, sőt a külső közeg sem változott körülöttük. Felborulhat egy addig jól működő csoportkohézió és bomolhat a közösség ereje.

Mi a teendő, ha egy csoporton belül valakin észleljük a Poszttraumás stressz zavart?

Ha csak egy valakin észleljük a tüneteket, mindenképp vissza kell felé ezt jeleznünk. Türelemmel, kedvességgel, bátorítóan, semmiképpen nem felelősségre vonóan kell viszonyulni, hiszen ő most tele van félelemmel és bizalmatlansággal. Beszélgetni kellene vele arról, hogy fontos, amit átél és nem elhanyagolható állapot. Segíteni kellene abban, hogy beszélni tudjon az átéléseiről, s mielőbb meggyőzni arról, hogy külső beavatkozásra lenne szüksége, klinikai szakpszichológusi-, illetve ha gyógyszeres beavatkozás válhat szükségessé, akkor pszichiáteri segítségre. Sokszor meg kell erősíteni abban, hogy ő ettől nem rossz, hogy ezeket a tüneteket éli át, nem kevesebb másoknál, sőt bátor, ha szembe mer nézni önmagáért és a közösség javát szem előtt tartva ezzel a folyamattal.

Milyen egyéni és milyen csoportos lehetőségek vannak?

Szerencsésebb esetben van az osztálynak pszichológusa, aki adhat ellátást.  Vagy bevonható másik osztályról egy szakember. Más esetben külső szakembert kell keresni, ambulánsan pszichiátrián belül pszichológust nappali ellátásban, krízisambulancián vagy esetleg ideggondozók, családsegítők körében érdeklődni egyéni terápia iránt. Ha anyagilag megengedhető, akkor magánúton is kereshet ellátást, számos rendelőben helyben biztosított a professzionális segítség, ilyenkor akár összeköthető a pszichológusi és a pszichiáteri szakemberi munka egy helyen.  Nagyon jó lehet emellett a Bálint-csoport is, melyet az egészségügyben dolgozók igénybe vehetnek csoportosan, vagy egyénileg bekapcsolódva.

Valamelyest megnyugodtam, hiszen az elmúlt három hónap kemény sebeket ejtett a lelkemen, mégsem vagyok nagy bajban, hiszen nem adtam elég időt magamnak önmagamhoz. Arra viszont nagyszerű lehetőség nyílt, hogy végre merjünk beszélni és segítséget kérni, ha valami kínoz bennünket. Ez azért is fontos, mert ha a jóslatok nem csalnak nagyot, akkor a második hullám rövidesen elér minket. Mindannyian tudjuk, hogy nem sikerült átfertőződnünk az első hullámban. Tudjuk, hogy lassan vagy egyszer hirtelen, újra az életünk része lesz a koronavírus. Nem tudhatjuk, hogy mikor és midőn, csak azt ismerjük, hogy milyen félelmekkel jár együtt azon szakemberek esetén, akik közvetlenül a betegágy mellett dolgoznak. Korábban leírtam, hogy az elmúlt időszak fel tudja gyorsítani a kiégést, amely igen nagy erővel ostromol bennünket. Cseppet sem nyugtat meg a gondolat, hogy a burnout, amelyről azt gondoltam, hogy már nem térhet vissza az életembe, újra elő fog venni. A falakon túl elnyeli az embert az önsajnálat- Burnout story cikkemben erről már részletes írtam.

Újra sikerült közelről megtapasztalnom a kiégést és csak remélni tudom, hogy a korábban bevlát önsegítő módszerekkel le fogom tudni győzni a második hullámig.

Merd észlelni a kiégés tüneteit!

– Testi és szellemi fáradság

– Bezárkózás, befordulás

– Étkezési zavarok

– Testi tünetek, fájdalmak

– Mozgáshiány, elpuhulás és az ebből adódó szorongás

– Egészségtelen életmód, rossz szokások

– Munkamánia, ami felemás, mert egy kiégett ember, noha szeret a munkahelyén lenni, de érdemben egyre kevesebb pluszt tud a munkájához tenni (ez előtt kell észre venni a kiégést, mert ez már egy veszélyes pont, ezt ne várjátok meg)

Ha látjátok magatokon vagy a kollégáitokon a burnout jeleit, akkor ne féljetek beszélni róla, és ha kell ne féljetek segítséget kérni, mert van, hogy egyedül nem megy. 

AKUT Szakasz Pro, A falakon túl elnyeli az embert az önsajnálat- burnout story

Ha bajban vagy, akkor ne félj segítséget kérni! Ha valahol nem kapsz segítséget, akkor menj bátran tovább, mert biztos találsz egy ajtót, amelynek feléred a kilincsét, amely kinyílik előtted

4 comments

  1. Szia! Hajj, de tudom miről beszélsz! (Írsz). Teljesen és tökéletesen így van. Born aut syndroma. Minden tünet megvan. Én is figyelem magam. Legszivesebben sírni tudnék. Egy 30 éves barátságom szakadt meg emiatt (valószínű én voltam a hunyó; de több lelki terhet nem tudtam elviselni, ő meg rakta volna rám. Barátnőm is eü.). A civileknek fogalmuk sincs, szegény eük mibe keveredtek. Fel kellene világosítani őket! Kérlek tedd meg! Valahogy … vagy oszd meg ezt az utolsó bejegyzést, vagy másképp! De kell, hogy tudjanak erről! Köszönöm, ha olvasol! Szeretettel üdvözöllek! Jó egészséget és kitartást kívánok neked, magunknak! Szajkovics Anna (röntgenasszisztens)

    Kedvelés

  2. Jó napot!

    Ehez a félelemhez meg ehez hasonló dolgokhoz,csak annyit tudok hozzászólni,hogy én is ilyen helyen dolgozom és amikor oda mentem a kórházba segédápolónak a mi osztályunk az nap lett kijelölve szürke zónának! Tudtam,hogy fenn áll a veszélyhelyzet és nap mint nap mikor dolgoztunk bekellett öltöznünk,de nem futamodtam meg és végigcsináltam a munkatársakkal kollégákkal! Már egy ideje ott dolgoztunk mikor a kprmány bejelentette az egészségügyi dolgozóknak ezt az egyszeri 500000 forintos juttatást! Nagyon örültem,hogy díjazzák a kitartó munkánkat és egy jelképes megbecsülést adnak!
    Mikor elkezdődött a visszaszerveződés és végre elkezdett visszaállni az úgymond rend akkor a kormány új bejelentést adott,hogy lesznek akik nem kapják meg ezt a juttatást és hogy a kórházaknak kell megigényelnie ezt a pénzt a dolgozói után! Nem is nagyon törödtem vele,míg nem 2020.06.26-án jött a főnővérünk és közölte velem,hogy bár végig dolgoztam ezt az időszakot és nem csináltam azt mint egyes ápolók nővérek,hogy amint ,,forróbb” lett a talaj elmentek táppénzre meg fizetetlen szabira,de mivel én 2020.04.01-el álltam volna munkába,csak az üzemorvos nem jött a megbeszélt időpontra így csak 2020.04.03-al álltam munkába így a kórház azt az értestést kapta,hogy én nem vagyok jogosult arra a juttatásra,de kérdem én hol az igazság? Hisz aki táppénzen gyesen fizetetlen szabadságon volt/van azok megkapják én meg önhibámon kívül 2 nap miatt nem vagyok rá jogosult!? Ezt nagyon nem érzem fer dolognak! Ahogy azt sem hogy a szoc. intézményben dolgozók sem érdemlik meg!!!!

    Csak ennyit szerettem volna! Köszönöm,hogy elmondhattam! A helyesírási hibákért és a néhol zavaros fogalmazásért pedig elnézést kérek!

    Kedvelés

    1. Szia Norbi!
      Végtelenül sajalom, nem értek egyet a leosztással én sem. Érthetetlen és rosszul kommunikált döntés. Sajnos adott esetben ez előfordulhat.
      Remélem, hogy kompenzalnak később titeket is 💕

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s